/Rövid határidővel elkészűl por és bontás nélkül, garanciával kedvező árban 17 eft+áfa alapáron /  Egy teljes körű fürdőszoba felújítás cseppet sem olcsó mulatság. Kevés olyan tétel van, amin igazán sokat tudunk spórolni, azonban az egyik ilyen pénztárca kímélő varázsszó lehet: új kád helyett kádfelújítás.

Súlyos tízezreket spórolhatunk ezzel a megoldással, bár ezt elsőre talán nem is gondolnánk. Hiszen nem kell a régit kiköttetni, bontani, elszállíttatni, az újat megvásárolni, helyszínre szállítani, beszerelni, bekötni és újra burkolni. Persze ezen kívül is számos más esetben is indokolt lehet ez a megoldás.

Mivel sokak által kevésbé ismert eljárásról van szó, nézzük, hogyan is csinálják ezt, mire számítsunk és mennyibe kerül.

A legolcsóbbtól a drágább technológia felé haladva ezek közül választhatunk:

- felújítás festéssel S.K. (ehhez már akár interneten is lehet rendelni kittet és gyorstalpaló tananyagot),

- festés, de  szakember által, többkomponensű festékkel történő festés, önterülő anyaggal történő kádfelújítás.

Maga a felújítás általában 3-4 órát vesz igénybe, és minimális felfordulással és piszokkal jár, hiszen nincs bontás. Egy dologra kell igazán figyelni, hogy az előírt száradási időn ( 48 óra) belül 1 csepp víz sem érheti a kádat.

Átfestéses és önterülős megoldások általában kb. 17-25 e Ft (+áfa) körül mozognak (attól is függ, hogy volt-e korábban felújítva a kád (mivel ez esetben el kell távolítani az előző felújítás nyomait, ezért drágább lehet).

AZ ALAP ÁR: 17 eft+ áfa 

acéllemez kád - már pici sérülést is érdemes javíttatni, még ha picit meg is látszik, mivel későbbi problémák forrása lehet

öntött vas kádon - tökéletesen javítható

akril kád - könnyen javítható, de kisebb színeltérés várható

kézzel gyártott poliészter kád - tökéletesen javítható

Kádfestés, kádfelújítás Debreceni Lakás Szerviz 06703547373 17eft+áfa

 

Speciális zománc, fedőfesték


RENOVA Kádfelújító zománc
MŰSZAKI ADATOK:
Felépítés: Kétkomponenses, oldószerszegény, epoximűgyanta-amin kötőanyag alapú, titándioxidot és adalékanyagokat tartalmazó zománcfesték.
BTO 2430129910
Választék:
RENOVA KÁDFELÚJÍTÓ ZOMÁNC "A" fehér 100
RENOVA KÁDFELÚJÍTÓ ZOMÁNC "A" szaniter bahama
RENOVA KÁDFELÚJÍTÓ ZOMÁNC "A" szaniter kék
RENOVA KÁDFELÚJÍTÓ ZOMÁNC "A" szaniter zöld

RENOVA KÁDFELÚJÍTÓ "B" 001 TÉRHÁLÓSÍTÓ

Alkalmazási terület: Esztétikailag nem megfelelő, sérült tűzizománc bevonatú fürdőkádak, zuhanytálcák, mosogatók és falikutak hidegen elvégezhető felújító festésére alkalmas.
Fényes, kemény, víz- és vegyszerálló bevonatot képez.
Az ÁNTSZ az OTH 4252-3/2008 sz. engedélyben a termék ivóvíz-ellátásban való alkalmazását max. 45oC -ig engedélyezte.

Minőségi jellemzők:
a) RENOVA "A" KOMPONENS
- Külső…………………………………………………………………………. fehér vagy színes, homogén szuszpenziók
- Nem illó anyag tartalom (MSZ ISO 1515:1992)
120 oC-on, 1 óra, min. %........................................................... 94
- Kifolyási idő 20 oC-on (MSZ EN 535:1994),
mérőpohár ? 4 mm-rel mérve, s, min…………………………… 100
- Sűrűség (MSZ ISO 2811:1990) 20 oC-on, g/m3……………………....... 1,6

b) RENOVA "B" KOMPONENS
- Külső…………………………………………………………………………. áttetsző mézszínű folyadék
- Sűrűség (MSZ ISO 2811:1990) 20 oC-on, g/m3……………………….... 1,02-1,03


c) KÉT KOMPONENS ELEGYÉNEK ÉS A KÉPZŐDŐ BEVONATNAK A JELLEMZŐI
- Keverési arány……………………………………………………………… 4,5 tömegrész "A" komponens, és 1 tömegrész "B" komponens.
- Feldolgozhatósági idő, 25 oC-on (MSZ 9650/4:1988)
csomagolási egységre vonatkozóan……………………………. A két komponens előírt arányban összekevert elegye az összekeverést követően 30 percen belül feldolgozható.
- Száradási idő (MSZ ISO 1517:1993) 20 oC-on, óra, max.
1. fokozat………………………………………………………….... 2
5. fokozat…………………………………………………………… 24
- Átfesthetőség önmagával,(MSZ 9650/24:1979), óra, min…………….. 24
- Teljes átkeményedés ideje (MSZ ISO 9117:1993), nap, kb…………… 7
- Bevonat külseje…………………………………………………………….. egyenletes, magasfényű, szemcsementes
- Keménység ceruzával (MSZ 9640/2:1989),
7 nap száradás után, min………………………………………… 2H
- Tapadás (MSZ EN ISO 2409:1999), fokozat……………………………. 0
- Vegyszerállóság, 80 oC-on, 7 nap száradás után, 60-70 µm rétegvastagságban
5%-os nátriumhidroxid oldat……………………………………… tartósan ellenáll
5%-os Ultra mosópor oldat……………………………………….. tartósan ellenáll
5%-os Tomi Sztár oldat…………………………………………… tartósan ellenáll
5%-os Melinda hajsampon oldat………………………………… tartósan ellenáll
5%-os ecetsav oldat………………………………………………. tartósan ellenáll
3%-os hipoklorit oldat…………………………………………….. tartósan ellenáll
- Vízállóság (MSZ 9640/11:1983)………………………………………….. tartósan vízálló
- Kiadósság: (MSZ 9650/22:1989)…………………………………………. 3-4 m2/kg. (1 db 1,7 m hosszúságú kád anyagszükséglete 0,5-0,6 kg, 60-70 µm rétegvastagságban.)

Tárolási garanciális idő: Az MSZ 13910:1973 előírásai szerint tárolva, mind az "A" komponens, mind a "B" komponens a gyártástól számított 12 hónapig.

Az "A" komponens fagyveszélyes, nem tárolható + 5Co alatti hőmérsékleten.

Csomagolás: Az "A" komponens 0,5 literes litografált dobozban, nettó 0,5 kg, a "B" komponens 0,25 literes litografált dobozban, nettó 0,12 kg.

Alkalmazás: Az eredeti tűzizománcozott felület felújításánál, ha a bevonat ép és csak új fényt, új színt kívánnak biztosítani, elegendő a teljes felületet megcsiszolni, portalanítani, zsírtalanítani.
Ha a régi bevonat sérült, lepattogzott, a felületet fémig le kell csiszolni, portalanítás, zsírtalanítás után a zománchiányból adódó mélyedéseket késtapasszal (pl. NEOPLASZT) javasoljuk kitölteni. A kikeményedett késtapasz csiszolása, portalanítása, zsírtalanítása után kell a RENOVA KÁDFELÚJÍTÓ ZOMÁNC-ot felhordani.
A két komponenst csak közvetlenül a felhasználás előtt, az összes előkészítő munka elvégzése után kell összekeverni az előírt 4,5:1 tömegarányban. Fontos a két komponens igen alapos összekeverése (legalább 3 percig intenzíven kell keverni), mert ez nagymértékben befolyásolja a kapott bevonat minőségét, tartósságát!